Arteriográf vizsgálat

A vizsgálat leírása

Az Arteriográf szűrés hasonlít a vérnyomásméréshez, teljesen fájdalommentes. A karra rögzített mandzsettával a készülékhez kapcsolódva mérjük a pulzushullámot, melyet a számítógép kiértékel. Ez a vizsgálat néhány percig tart csupán, és fontos leletet kapunk az érfal funkciójáról, állapotáról: összehúzódott ”stresszes„ vagy kitágult, normál állapotban van-e. Mérhető a főütőér rugalmassága illetve merevsége is. De a szív munkájáról, állapotáról is képet kapunk.

Arteriográf készülék

Ahhoz, hogy a vizsgálat jól értékelhető legyen, teljes nyugalom, csendes környezet szükséges, beszéd, mozgás kerülendő. A vizsgálat előtt 3 órán belül nem szabad bő ételmennyiséget, kávét fogyasztani, dohányozni, 10 órán belül alkohol tartalmú italt fogyasztani. Viszont ajánlatos bőséges folyadék ivása a vizsgálat előtt! A rendszeresen szedett gyógyszereket aznap is be kell szedni. A gyógyszerekről a mérést megelőzően tájékoztatni kell a munkatársunkat.
Kérjük, hogy lehetőség szerint a korábbi (fél éven belüli) laborleleteit, úgy mint szérum koleszterin (HDL, LDL is), szerum triglicerid, vércukor eredményeit hozza magával. Ha van egyéb laborlelete, zárójelentése kérjük, ezeket is hozza magával.

Az elkészült leletet, arteriogramot a vizsgált személy azonnal megkapja. Ennek alapján a kardiológus, belgyógyász szakorvosaink a helyszínen személyes konzultáció keretében – mely kb. 15-20 percig tart – részletesen kiértékelik a leletet és orvosi tanáccsal ellátják a pacienst, hogy amennyiben indokolt, a továbbiakban hova forduljon a megfelelő kezelés céljából.

Fontos: Kontrollmérés...!
A normálistól eltérő lelet esetén a terápiás időszakot követően célszerű a kontrollmérés elvégzése 3-6 hónap múlva.
A gyógyszeres kezelés hatásossága – azaz a megfelelő gyógyszerbeállítás – jól ellenőrizhető a kontrollmérés által. Úgyszintén jól kimutatható a kontrollmérés során az életmódváltoztatás (táplálkozás, testmozgás) kedvező hatása is. Mindenki számára célszerű évenként a szűrést elvégeztetni!

Korábbi arteriográf leletét összehasonlítás céljából hozza magával!

vissza az oldal tetejére